A bevándorlókat jelentő migránsok kifejezés mára egy Európát elözönlő , zömében iszlám hitű és életvitelű  szír, afgán és egyéb arab embertömeget jelent, akik különböző érzelmeket váltanak ki az európai emberekből.

Először volt hogy örömmel, virággal fogadták például Ausztriában ,a hosszú több országon keresztül vándorlókat, akiknek fő célja Nêmetország, "Merkel anyu". Aztán ahogy egyre többen érkeztek, egyre több problémát is jelentett az európai kulturától eltérő viselkedésük, a sok szemét eltakarítása ami utánnuk maradt amerre jártak. A menekült szállásokon kialakuló rendszerint vallás alapú tömegverekedések.  Hát lelohasztották az örömet.

Minden migránsok nagyasszonya Angéla Merkel is kezd rádöbbenni, hogy ez a hurrá optimizmus nem elég az érkező embertömegek elhelyezéséhez, tervezett integrációjához stb. Nem beszélve arról hogy a gazdag Németország sem tudja eltartani ingyenélők százezreit, akik még esetleg követelőznek is.

De ugy látszik Merkel agyában valami baj történhetett! Ugyanis nem elég az a több százezer ember aki eddig Európába, Németországba  érkezett, és már a németországi települések nem tudják hova tenni őket, lassan már a Bundestag csillárján is migránsok lesznek.Nem, ez nem elég! Angela asszony szerint legalizálni kell a migrációt és ennek jegyében a törökországi kétmilliós menekült tömeg egy részét át kell telepíteni Európába.

Hogy ez hülyeség? Az, de nem én találtam ki. Ime a sajtó hír:

"A konzervatív CDU elnöke a bajor testvérpárt (CSU) vezetőjével, Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel a pártszövetség parlamenti (Bundestag-) frakciójának ülése előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy a menekültek bevándorlásának legalizálására azért van szükség, hogy az Európai Unió és Törökország meg tudja osztani egymás között a Törökországba érkezett kétmillió menekült ellátásának terhét. Az elképzelés szerepel a Merkel és Seehofer vezetésével vasárnap kidolgozott közös kezdeményezéseket bemutató állásfoglalásban is, amely szerint mielőbb össze kell hívni egy EU-Törökország csúcstalálkozót, amelyen dönteni kell egy "legális menekültkontingens" áttelepítéséről Törökországból az EU-ba. A kancellár a német iparvállalatok szövetségének (BDI) keddi berlini konferenciáján elmondott beszédében hangsúlyozta: ha sikerül elérni egy kontingens legális áttelepítését, "ragaszkodni kell a terheknek a tagállamok közötti méltányos megosztásához, különben nem fog működni a rendszer"

A " legális menekültkontingens " áttelepítése Európába azonban csak ugy megy majd, hogy ezt az ember tömeget kötelezően az Európai Unió tagállamainak nyakába sózza Merkel asszony, mert Ő egy személyben dönt arról , hogy az Unió tagállamainak kellenek e a migránsok.

Akik meg nem értenek egyet ezzel az ötletével, azokat elhordják mindenféle nacionalista semmire kellőnek....

Azért el kellene már dönteni, hogy az Európai Unió az egyes tagországok szövetsége, vagy Angela Merkel játszótere...

images.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nyugtalannyugalmazott.blog.hu/api/trackback/id/tr648049094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudományos libsizmus 2015.11.05. 12:51:53

Merkel teljesen meghibbant. A német kormányt meg kell buktatni, különben helyrehozhatatlan károkat okoz egész Európában.

Kivlov 2015.11.05. 13:00:00

totál elmentek neki otthnoról...

nem várt fordulat 2015.11.05. 13:05:44

Lehet, hogy elmentek neki otthonról, de az írás nettó baromság. Ő elmondta a saját álláspontját: "Össze kell hívni egy EU-Törökország csúcstalálkozót,"

Azért az EU != Merkel. A tagországoknak is lesz ebbe beleszólása.

fülesboci 2015.11.05. 13:20:19

@nem várt fordulat: egy fenét.
ha annyira ragaszkodik a menekültekhez, küldjön értük repülöt. nem kell pár milliós országokon átgázoltatnia "szeretteit". egy éve a faszukat verik.

Balt 2015.11.05. 14:28:24

@nem várt fordulat: A tagországokon mindenáron át akarják erőltetni a migránskvótát, akár szankciókkal fenyegetve is. (Épp jókor jött a lengyel választás.) Önmagában röhej, hogy EU csúcsvezetők (+ a menekültügyi megállapodásokat lazán felrúgó Ciprasz) fotózkodnak az eddig áttelepített 89. mingránssal és népes családjával, miközben napi hír, hogy az idei milliós bevándorló mellett jövőre és 2017-re ennek a négyszeresével számolnak.

nem várt fordulat 2015.11.05. 14:37:10

@Balt: hiába fenyegetőznek, nem tehetik meg. Azok a pénzek nem azért járnak, mert jó fiúk vagyunk, hanem azért, mert megnyitottuk a piacunkat a szabad kereskedelem előtt az EU felé, beengedtük ide a multikat, és a többi.

De nem is ez a lényeg. Hanem mint mondtam, ezt nem egyedül Merkel dönti el.

Netuddki. 2015.11.05. 14:52:15

Ha nem érted mit akar mondani Merkel, és csak a fideszes agitpropot vagy hajlandó meghallgatni, akkor ilyen blogot írsz mint ez is itt.

Qrvára elegem van, hogy még most is mindenhonnan ez a migránstéma ömlik. Lenne a magyaroknak más, égetőbb problémája is. Mint például az, hogy mit csináljunk a korrupt, megélhetési politikusbűnözőkkel...

Eszter8826 2015.11.05. 14:52:42

@nem várt fordulat: Jól mondod!
Nem véletlen vagyunk még az EU tagja. A saját párt-tagjainak is totál elege van Merkel faszságaiból. Ennek az ostoba nőnek teljesen elment az esze...
Még több élősködőt hozzunk ide? Döbbenet. Nincs elég probléma az itt lévőkkel? Ez az egész romba döntheti egész Németországot. A gazdasági szempontból, a menekülteknek pontosan annyi hasznuk lesz mint a cigányságnak itthon.... Vagyis semmi

Senior58 2015.11.05. 14:56:57

Az a baj, hogy valóban Merkel játszótere lett az EU. A Juncker csak báb, a tagállamok tiltakoznak mint a V4-ek, da Mutti akaratos. Azt mondjuk nem veszi figyelembe, hogy a hordának Németo. és Anglia a fő célország meg talán egy két skandináv ország akiknekm szintén elegük van! Az meg csak hab a tortán, hogy Münchenből Berlinig nem tudott elvinni 500 migránst mert útközben meghúzták a vészféket ée 200 szerte szét szaladt, hogy akarja ezeket elosztani?! Mit fog szól Juszef, majd ha elküldik Litvániába, pld...? Vagy akár Horvátországba? Lehegesztett vagonokban talán, de úgy is visszaszökik...

5perc 2015.11.05. 14:58:44

Kétségbeejtő, mennyire nem sikerült semmit a témához adnod.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2015.11.05. 15:00:01

"afgán és egyéb arab"

idáig olvastam.

StanLee · https://newsroll.net 2015.11.05. 15:06:59

Gondolom mindegyik menekult, aki Nemetorszagba vagyott, egy ilyen otthonosan berendezett menekultszallasrol almodozott, ahol kb. fel evig varja majd, hogy elrendezodjenek a papirjai, es kb. 65%-os valoszinuseggel megkapja az elutasito hatarozatot:

twitter.com/S_Schwarzkopf/status/662152251570565121/video/1

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.05. 15:11:30

@nem várt fordulat:

Ahogy többségi határozattal a tiltakozókra erőltették a kvótát, úgyanúgy rájuk erőltetik a törökországi betolakodókat is. Jó lenne valahogy kimaradnunk ebből a "buliból".

Leylandi 2015.11.05. 15:16:00

"De ugy látszik Merkel agyában valami baj történhetett!"

Semmi baja nincs, sokkal okosabb ő, mint mi együttvéve, elhiheted! Azért az a vicikvacak kis Németország elég jól elmuzsikál a világpiacon hozzánk képest, olyan nagyon hülyék nem irányíthatják, mert akkor nagyobb sz.rban lenne, mint mi...
Az van, hogy a valahol máshol lakó gazdái ezt mondják neki, akik odaültették a trónra. Mindez nyilván nem a német nép érdeke, de ki törődik a néppel? Azok csak csicskák.
A politikust sose azok fizetik.

fifibá55 2015.11.05. 15:23:04

@bértrollbosszantó_kovi1970:
"Lenne a magyaroknak más, égetőbb problémája is. Mint például az, hogy mit csináljunk a korrupt, megélhetési politikusbűnözőkkel..."

Hát, nekem nemigen jelentene problémát, de jelenleg még büntetik.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.05. 15:30:47

Ezt az egyre bugyutábban viselkedő nénikét félreállíthatná már a pártja, mert elképesztő károkat okoz Európának.
Remélhetőleg jövőre már valami valós hatalom nélküli Ensz emberjogi izéként fogjuk viszontlátni..

StanLee · https://newsroll.net 2015.11.05. 15:39:24

@A megvalósult amerikai ólom..: Ha minden terv szerint halad, akkor 2017 őszén lesz új választás, a mostani jogi keretek között akkor lehet a legegyszerűbben eltávolítani Merkelt, addig azt csinál, amit akar.

A helyzet annyiban már sokat változott, hogy a legtöbb országos napilap már olyan cikkeket mer megjelentetni, amiben részletesen taglalják, hogy tényleg elment Merkel józan esze. A nyáron ez még elképzelhetetlen volt.

Visszatérve a választásra: szerintem az Alternative für Deutschland (a német jobbik) 2017-re olyan 20% körülire fel fog duzzadni a parlamentben, persze a mostani nagykoalíció rovására...

Ad Dio 2015.11.05. 15:47:14

@Leylandi:

"Semmi baja nincs, sokkal okosabb ő, mint mi együttvéve, elhiheted!"

Az a baj, hogy ezt el kell(ene) HINNEM, merthogy a józan eszemnek nem nagyon hagy kapaszkodót. Márpedig csak az élet azon területein vagyok hajlamos hinni, ahol nem lehetséges a tudás... egyre nehezebben tudom elHINNI hogy ebből bármi jó is kijöhet. A rossz és tragikus eshetőségből pedig egyre több mutatkozik. Ha az érdeke úgy kívánja, a Merkel is látja ezeket pl. most ablakán háború lehetősége, de mondhatnám Anglia kilépését az EU-ból, egy Németországon belüli zavargást, ne adj Isten polgárháborút, az EU szétesését, Görögország bedőlését stb...).

Szalay Miklós 2015.11.05. 15:53:45

Aki még nem látta volna, annak továbbra is ajánlom a következő módszeres, körültekintő és kiegyensúlyozott összefoglalót a menekültkérdésről:

egyvilag.blog.hu/2015/09/30/egyeb_a_menekultkerdesrol_ketto

Annyiban is más, mint a többi, hogy megpróbál megállni középen, megfelelően figyelembe venni mind a menekültek, mind a befogadók érdekeit.

Szelid sunmalac 2015.11.05. 15:59:49

Azert annyit megkerdeznek a magyar kormanytol es az itt jelenlevoktol is. Erdemben segitenek-e Nemetorszagnak megoldani a problemat, akiket egyebkent legfokepp erint? Mert ha pont leszarjak a nemetek mit csinalnak, akkor egyensulyban van ha ok is pont leszarjak a magyarokat. Ha meg belepofaznak, akkor ne csodalkozzanak, ha a nemetek is belepofaznak. Esetleg csak az eroviszonyok masok

Netuddki. 2015.11.05. 16:03:07

@Szelid sunmalac: Muhaha!

Ez jó beszólás volt.
Ugyanazt csinálja az orbán az EU-val mint itthon ellenzékben. Beleköthetne már a betonba is egyszer...

nu pagagyí 2015.11.05. 16:09:51

Az EU meghatározó államai a fejlődés szempontjából szükségesnek és hasznosnak tartják a bevándorlást. Persze ezt legális körülmények közt képzelik el, nem abban a formában, ahogy mi is igyekeztünk a nyakukra küldeni a nálunk jelentkező embertömeget. Amíg EU tagok vagyunk a közös döntések ránk is vonatkoznak (ha majd megszavazzák).

Én speciel Magyarország számára is kívánatosnak tartanék egy tudatos bevándorlási politikát, nem a mostani fajtát, amelyik nullát irányoz elő. Ehhez persze egy másmilyen ország is kéne, olyan, amelyben a hatalom kegyeiben nem részesülők magyarok is boldogulhatnak. Utóbbi hiányában sajnos Londonban fogjuk teleszülni Európát.

László Medve 2015.11.05. 16:43:10

@Szelid sunmalac: Valójában a probléma a kvótával az, hogy a germán vénasszony kormánya boldog-boldogtalant befogad, utána pedig leosztják a migránsokat olyan országoknak, akiknek a menekültstátusz kérdésében már nincs döntési lehetőségük. Magyarul egységes menekültügyi politika kellene, valahol félúton a svéd/német túllihegés és a mi nagy semmink között.

Leylandi 2015.11.05. 16:47:46

@nu pagagyí: Magyarországnak is van bevándorláspolitikája, csak valahogy "elkerüli a figyelmedet", miként a gazdádét is. Mégpedig a környékünkön élő magyarok közül szeretnénk bevonzani a mobilisabbakat, akiket a kinti politika csak megnyomorít, besoroz, elvisz (lásd Ukrajna, stb.). Ezért (is) kaptak állampolgárságot.Tudom, a gazdád ezeket utálja, mert magyarok, le is szavazta 2004-ben, azzal riogatva, hogy elveszi 22 millió román a munkánkat. A mostani szírek bezzeg tetszenek neki, hogy élne együtt velük élete végéig egy lakásban, aljas magyargyűlölő!

Brix 2015.11.05. 16:52:04

@nu pagagyí: " Az EU meghatározó államai a fejlődés szempontjából szükségesnek és hasznosnak tartják a bevándorlást.." De, nem a tömeges és kontroll nélküli illegális bevándorlást, hanem szakképzet emberek ellenőrízhető keretek közötti mozgását,tartják hasznosnak, amit tökéletesen ki lehet elégítnei a dél- és kelet-európai munkanélküliek 22 millós tömegének foglalkoztatásából, átképzéséből...Európában nincs munkaerőhiány, sőt, trendszerűen egyre kevesebb emberre lehet szükség a robotizáció, az automatizálás következtében..
Na persze , valamilyen narratívát ki kellett találni, hogy miért jó Európának beözönlő embermilliók befogadása...
Valójában elképesztő gazdasági károkat okoz a menekülthullám európai szinten. Eddig már euró tízmilliárdokba került a menekültek befogadása , de könnyen 100 milliárodosra rúghatnak a költségek...
Ekkora embertömeg megroppantja a szociális rendszert, ami adóemeléseket von majd maga után. Ha ennyi ember rázúdul a munkapiacra , idővel, az olyan keresletet fog támasztani a munkapiacon , ami rendkívül megnehezíti majd az európai bérmunkások életét.
A gazdasági problémák mellett ott van még a társadalmi vetület is: növekvő bűnözés, iszlám szélsőség terjedése, terroriznus lehetősége, stb...
Európa valójában végveszélyben van, mert nincs semmilyen válasza, a napi 10 ezer illegálisan érkező "menekültre"
Hozzá lehete még tenni , hogy napi 10 ezer hivatalosan jut az EU területére, szintén migrációs szándékkal...
Az EU vezetése pedig még mindíg nem a drasztikus, ha kell, a fegyveres erőkkel végrehajtott szigorításokon gondolkodik, hanem el akarja osztani a menekülteket...

Leylandi 2015.11.05. 16:55:23

@Ad Dio: az a baj, hogy sokan azt hiszik, egy kormány- vagy államfő legfőbb gondolata - azért ment oda?! - népe boldogulása, mindenek előtt.
Hát nem.
A valóság sokkal prózaibb.
Az ilyen magas pozíciókban, ahol ilyen iszonyat pénzekről van szó, a pénzügyi hatalmak (gyógyszer-olaj-fegyvergyártók, bankárok) már nem bíznak a véletlenre semmit. Az ostoba nép mindig azt választja, akinek jobb a píárja, többet szerepel a médiában, az meg pénzbe kerül. Amék bankárnak, vállalkozásnak a bukszája jobban bírja, annak az embere kerül a kirakatba, egyúttal a vályúhoz, ennyi. Aztán pedig úgy táncol, ahogy fütyülnek neki. Ne mondjátok, hogy ezzel valami újat mondtam...
Hogy ez ellentétes esetenként egy egész nép érdekeivel? A karvalytőke működését meg kellene értenetek. Az az ilyen humanitárius szempontokat pont telibe szarja.
A fegyver fogyjon. AZ szempont, az mozgatja a világot. A többi csak maszlag.

Brix 2015.11.05. 17:01:46

@László Medve: Egységes bevándorláspolitikai soha nem lesz, amíg a jelenlegi politikai kurzus uralja az erősabb nyugati államokat, mint Németország és Franciország.
Valójában minden európai embernek a zéró tolerancia lenne az érdekében, hiszen van itt is 22 millió munkanélküli és több millió hajléktalan akik kilátástalan helyzetben vannak. Ha ehhez még több millió afgánt, pakit, afrikait be akarnak fogandni , az bűncselemény az itt élő emberek ellen!!!
Akinek volt magas szintű szaktudása: orvosok, mérnökök- eddig is be tudtak jönni legálisan Európába, a többire meg nagyon nincs szükség!

Exploiter 2015.11.05. 17:10:32

@nu pagagyí:

Én is a fejlődés szempontjából szükségesnek és hasznosnak tartom a bevándorlást.

Már csak azt kéne kitalálni, hogy a stratégiai bevándorlási terveknek milyen közös metszete van a menekült krízissel, mert szerintem gyakorlatilag semmilyen.

Nem arra kell alapozni hogy jön mindenki hívatlanul és válogatunk, fordítva. Válogatunk, ki jöhet és azt meghívjuk.
Olcsóbb, emberségesebb, hatékonyabb így.

Brix 2015.11.05. 17:12:32

@nu pagagyí: "Én speciel Magyarország számára is kívánatosnak tartanék egy tudatos bevándorlási politikát, nem a mostani fajtát, amelyik nullát irányoz elő."
Vannak szír orvosok , agrármérnökök, Magyarorországon , velük nincs semmi probléma ,mert önerejükből alakították ki az egzisztenciájukat, és nem alkotnak elkülönülő világot Magyarországon.
DE, tömneges bevándorlásra sem szüksége, sem lehetősége nincs az országnak, abból csak a baj van, mindenhol...
A mostanu népvándorlásból jobb ha kimaradunk! Ahogy a Jobbik mondja: zéró tolernacia van , a bevándorlás ügyében, vagyis: nem fogadunk be senkit az erőszakkal betelepülők közül!

jágör68 2015.11.05. 17:16:07

Merkel az NSA bábja. Nyilvánvalóan az NSA akar káoszt Európában, hogy egy Oroszország elleni akciót előkészítsen

www.spiegel.de/international/germany/editorial-merkel-must-end-devil-s-pact-with-america-a-1042573.html

Arcade Macho 2015.11.05. 17:43:03

@Szelid sunmalac: "Erdemben segitenek-e Nemetorszagnak megoldani a problemat, akiket egyebkent legfokepp erint?"

ha adnanak lofegyvert a kezembe a hataron, en megtennek minden tolem telhetot hogy ne jojjenek at, egyeb kerdes?

Arcade Macho 2015.11.05. 17:45:24

@nu pagagyí: "Az EU meghatározó államai a fejlődés szempontjából szükségesnek és hasznosnak tartják a bevándorlást. Persze ezt legális körülmények közt képzelik el, nem abban a formában, ahogy mi is igyekeztünk a nyakukra küldeni a nálunk jelentkező embertömeget. Amíg EU tagok vagyunk a közös döntések ránk is vonatkoznak (ha majd megszavazzák)."

persze ez igy van!!!

lasd a kinai iskola Ujpalotan, vagy az erdelyiek kis hazankban!!!

tehat VANNAK betantorgok, csak ez elegge kontrollalt korulmeny kozott zajlik le, es nem ugy hogy ongyilkos jeloltkent nekimennek a tengernek a tomegek...

ha te ezt tamogatod, hogy minden 120adik ember belepusztuljon a tengerbe akkor te egy allat vagy

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.05. 17:46:28

@StanLee: Nem egy kormányfő volt, aki megbukott, mert elfogyott körülötte a levegő a pártjában.
A lemondás , vagy a konstruktív bizalmatlansági indítvány is szóba jöhet..

"Visszatérve a választásra: szerintem az Alternative für Deutschland (a német jobbik) 2017-re olyan 20% körülire fel fog duzzadni a parlamentben, persze a mostani nagykoalíció rovására..."

Különösen hogy ezt biztosan el akarja kerülni a CDU-CSU.
A legkézenfekvőbb a bajor miniszterelnök kancellárrá választása lenne..

Arcade Macho 2015.11.05. 17:47:12

@László Medve: "Valójában a probléma a kvótával az, hogy a germán vénasszony kormánya boldog-boldogtalant befogad, utána pedig leosztják a migránsokat olyan országoknak, akiknek a menekültstátusz kérdésében már nincs döntési lehetőségük."

nem igy van!!!
mezes mazos igeretekkel odacsalogassak, ongyilkos utazasra ingerlik a kis migrikeket hogyha beerkeznek akkor minen jo es minden szep, akkor mar az se lesz gond ha meg olvasni se tud...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.11.05. 17:50:34

@nu pagagyí: A kontrollált bevándorlást igen.
Ez azt jelenti, hogy a válságövezet környékén lévő menekülttáborokból a kvalifikált, nyelvet beszélő réteget be lehet engedni ellenőrzötten.
De ez nem azonos azzal, hogy egy tök ismeretlen regisztrálatlan tömeg ömlik be Európába..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.05. 17:50:45

@Brix:

"elképesztő gazdasági károkat okoz a menekülthullám európai szinten. Eddig már euró tízmilliárdokba került a menekültek befogadása , de könnyen 100 milliárodosra rúghatnak a költségek... Ekkora embertömeg megroppantja a szociális rendszert, ami adóemeléseket von majd maga után."

Na de ezek a károk nem a tőkét, hanem a munkavállalókat sújtják, a tőkének ebből semmi kára nem származik, Kirúgja a már nem kellő migráns segédmunkást, aztán az állam (ill. a dolgozók) fizethetik neki a segélyt.

"Ha ennyi ember rázúdul a munkapiacra , idővel, az olyan keresletet fog támasztani a munkapiacon , ami rendkívül megnehezíti majd az európai bérmunkások életét."

Ez viszont a tőkének hoz hasznot, hiszen lejjebb élehet vinni a béreket. (Nyilván nem keresletet, hanem kínálatot akartál írni.)

"A gazdasági problémák mellett ott van még a társadalmi vetület is: növekvő bűnözés, iszlám szélsőség terjedése, terroriznus lehetősége, stb..."

Ez a politikusoknak hoz hasznot, mert erre hivatkozva szűkíteni lehet a szabadságjogokat, fokozni lehet az emberek ellenőrzését.

Vagyis ezen a bevándorláson 1x nyer a tőke, 1x nyer az állam, 2x veszít a dolgozó állampolgár.

Brix 2015.11.05. 18:02:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Vagyis ezen a bevándorláson 1x nyer a tőke, 1x nyer az állam, 2x veszít a dolgozó állampolgár"
Ezért kellene minél előbb egy európai referendum, az illegális migráció kérdésében. Már most is 24-ik órában vagyunk, és a jelenlegi vezetéssel,( Merkel, Juncker, Hollande, Schulz) úgy vélem, egy nagyon komoly katasztrófa felé száguldunk...

StanLee · https://newsroll.net 2015.11.05. 18:27:57

@A megvalósult amerikai ólom..: Seehofer maradjon csak meg nekünk itt Bajorországban, nem kell neki országos szinten nagyra emelkedni, már túl öreg és sokszor butaságokat beszél.

CDU/CSU oldalon én Schäuble-t szívesen látnám. Ő olyan politikát folytathatna, mint amit a németek többsége (és én is) elfogadhatónak tartanék. Ő pl. ki akarta tenni a görögöket az eurózónából, Merkel visszahívta és megegyezett Ciprasszal úgy, ahogy azt a választók nem akarták. Ő egyébként ugrásra készen ott áll a háttérben, hogy kancellár legyen. Ő berekesztené a mostani folyamatot, és az irányzott behozatalt erőltetné, vagyis a német társadalom számára tényleg hasznosakat kiszemezné magának a táborokban, a többiek meg maradjanak.

A németül tudóknak érdemes elolvasni ezt a cikket, az ifo vezetőjével készült és a bevándorlás költségeiről szól: www.focus.de/finanzen/news/konjunktur/deutschland-werden-wir-alle-aermer_id_5063176.html

Ez azért rámutat arra, hogy ez a nagy bevándorlósdi nem éri meg a németeknek, ha csak pusztán gazdasági szemszögből nézzük. Perzse jótékonykodni lehet, de arra van más mód is, nem kellene a pénzt így elégetni...

na4 2015.11.05. 18:55:39

Merkel teljesen megzakkant. Azonnal ki kell rúgni, mi több bíróság elé kell állítani. Kiszolgáltatta, elárulta Németországot, Európát. Egy idióta.

Ad Dio 2015.11.05. 18:59:36

@Szelid sunmalac:

Ha értenénk hogy mit miért csinál és nem csak azt hajtogatná, hogy "meg tudjuk/játok csinálni", akkor könnyebb lenne vele bármit is kezdeni.

Jelen pillanatban az a helyzet, hogy Merkel azt sugallja, hogy a nyomorultak tömegeinek MEGOLDÁS az életük bajaira az, hogy idejönnek az EU-ba. Ezek az emberek pénzzé teszik mindenüket és bevállalnak egy életveszélyes utat, mert elhiszik azt, hogy a bajokra EZ a megoldás.

Aztán az út végén mi várja őket? Egy sátor, némi alamizsna, és egy csomó ideges benszülött, akit baromira nem kérdezett meg a Mutti, hogy ezzel a willkommenskultur izével egyetért-e.

Erre hát ugyanaz a Mutti aki beinvitálta a szerencsétleneket, közli, hogy "jó és akkor 10-ből 8 szépen hazamegy".

Ezek az emberek otthon árulók és földönfutók...

Mélységesen elítélem ezt az embertelenséget. Nem várhatod hogy közreműködjek benne.

Ad Dio 2015.11.05. 19:01:59

@Brix:

A tőke érdeke nem feltétlenül mond ellent a mi érdekeinknek. Ez nem törvényszerű.

De ha legalább azt sejteném, hogy a tőkének miért érdeke a migráció? Mert ezt sem értem...

dukeekud 2015.11.05. 19:05:00

"De ugy látszik Merkel agyában valami baj történhetett! "

Valoszinuleg Merkelt meg mindig az Amerikaiak ZSAROLJAK.
Eloszor kijelentette, hogy nincs felsokorlat, amit aztan kenytelen volt viszavonni, es akkor hirtelen kipatant a volkswagen botrany.
Tudjuk, hogy az Amerikaiak evekig lehalgattak a Merkelt, es valoszinuleg, meg vannak ott ugyek amivel tovabbra is zsarolni tudjak, ezert beszel egyre nagyobb marhasagokat.
Szerintem Europa orszagainak, nyilatkozatot kene tenni, amiben Merkelnek menteseget adnak barmilyen botranyba, buncselekmenybe is keveredett.
Tehat Merkel mondja el fedje fel, mivel zsaroljak, zarjuk le a temat, es terjunk vegre vissza a normalis ugymenetre.
Szoval Merkelek usszak meg barmit is csinaltak, mint hogy az amcsik iszlam allamot rendezzenek be Europaban.

Leylandi 2015.11.05. 19:23:59

@dukeekud: "Valoszinuleg Merkelt meg mindig az Amerikaiak ZSAROLJAK."

Vagy egyszerűen eleve az ő emberük. Lehet, hogy ők segítették hatalomra, mint Junckert. Gondolod, nem jutott ilyen még az eszükbe?

Leylandi 2015.11.05. 19:30:15

@Ad Dio: "De ha legalább azt sejteném, hogy a tőkének miért érdeke a migráció? Mert ezt sem értem..."

Mit nem értesz? Ki amerika (egyik) legnagyobb versenytársa a világpiacon, vagy épp saját autópiacán? Az EU! Hisz a volkswagenek, mercik amcsi autógyárakat tettek tönkre kisebb, jobb, olcsóbb, takarékosabb, erősebb autóikkal!
Na, Európa most nemhogy megcsinálná az amik által annyira rettegett Európai Egyesült Államokat (még hatékonyabb működés lett volna!), de épp darabjaira hullik, és egy pár évtizedig örül, ha saját baját meg tudja oldani! Egy versenytárssal kevesebb.
Egyébként próbálkoznak ők szépen Kína (tőzsde lenullázása) meg Oroszország (ukrán háború) ellen is.
Tényleg nem látod ebben a logikát?

Alick 2015.11.05. 19:30:25

@dukeekud: "terjunk vegre vissza a normalis ugymenetre"

Csak miután a TTIP európai kiagyalói és támogatói megkapták a tollba-szurokba hempergetést...

Ad Dio 2015.11.05. 19:37:59

@Leylandi:

Ez számomra nem tűnik ilyen egyszerűnek. Először is olyan hogy "az Amerika" ezen a szinten nincs. Az amerikai gazdaság szereplőinek érdekei messzemenően eltérőek.

Ennek a sok érdeknek az eredője minden bizonnyal az, hogy amerika nem szeretne sem egy túl erős sem egy túl gyenge EU-t. Nos a túl erős EU jelenleg nem fenyegető veszély...

Bambano 2015.11.05. 19:47:31

nem, nem azt kell eldönteni, hogy az eu egyes tagországok szövetsége-e vagy merkelbanya játszótere, hanem azt, hogy kiért van az eu: azokért, akik ott laknak és dolgoznak vagy azokért, akikhez semmi közünk vagy merkelbanyáért?

ensorcelant 2015.11.05. 20:53:10

Tisztelt Hölgyem! Ha ön könyvtáros és újságíró, akkor nagyon kellemetlen, hogy a bejegyzése hemzseg a helyesírási, nyelvhelyességi hibáktól. Ha nem az lenne, akkor sem állnám meg szó nélkül. De így! Röhej!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.05. 21:20:54

@StanLee:

Elololvastam, amit belinkeltél: www.focus.de/finanzen/news/konjunktur/deutschland-werden-wir-alle-aermer_id_5063176.html . A kommentek nagy részét is.

Mindenféle gazdasági számítások nélkül is világos számomra, hogy a képzetlen migránsok becsődítésr csak a munkanélküliséget növeli és durva adóemelésekhez vezet.

Megdöbbentő az a javaslat is, hogy a munkabérek "lefelé legyenek rugalmasak", magyarul szüntessék meg a minimálbért, és a minimálbér alatt keresők kapjanak állami támogatást.

Ha ez így folytatódik, a németek jelentős része számára megszűnik a Sozialstaat, ezzeé szemben a migránsok számára eljön a földi paradicsom.

"Mit niedrig-qualifizierten Zuwanderern gibt es einfach nur mehr Arbeitslose"

"Es muss genug Jobs geben, die Löhne müssen nach unten flexibel sein. Und wie bislang muss der staatliche Lohnzuschuss dann dafür sorgen, dass ein ausreichendes Gesamteinkommen entsteht."

'„Es wird eher eine Integration in die sozialen Sicherungssysteme“, sagt der Wirtschaftswissenschaftler Bernd Raffelhüschen. „Die Folge werden massive Steuererhöhungen sein.“'

'„So wie die Migration derzeit läuft, läuft sie falsch“, sagt Top-Ökonom Sinn. „Der Sozialstaat wirkt wie ein Magnet auf unqualifizierte Migranten.“'

átlátó 2015.11.06. 01:12:01

Ezt az asszonyt valaki kúrja meg már rendesen és kész. Fosztóképzős. -tlan,tlen...baszetlan. A háta mögött is tartom. Persze ha félnótás, az se mentség arra, hogy az osztrákok híres szülötte után szabadon - most megint szétbassza Európát. Valami barinője elvihetné már orvoshoz, vagy egy jó bulikába.

StanLee · https://newsroll.net 2015.11.06. 06:32:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azért azt is hozzá kell még tenni, hogy amennyiben rendeződik a helyzet Szíriában, akkor azok, akiknek igazi egzisztenciájuk volt ott, azok vissza fognak menni. Azoknak, akiknek ott sem volt semmijük, azok maradnak. A német szociális ellátórendszert ez a jövőben igazán meg fogja terhelni. Az is érdekes, hogy a legtöbb esetben csak a második generáció pozitív befizető, de rosszabb, mint az átlag német.

Ez a mostani merkeli politika elfuserált. Ha annyira az lett volna neki fontos, hogy fiatal munkaerőt toborozzon, akkor megfelelő mennyiségű embert talált volna Európán belül is, nem kellett volna neki máshonnan családokat hoznia.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.06. 08:20:51

@StanLee:

"azok, akiknek igazi egzisztenciájuk volt ott, azok vissza fognak menni"

Szerintem valószínűleg ők sem mennek majd vissza, hiszen nekik van jó szakmájuk, Németországban is könnyebben találnak munkát, ők fognak a legkönnyebben integrálódni a német társadalomba. Persze ez csak az én sejtésem, remélhetőleg inkább visszamennek, mert akkor hiába lesz ugyan rend Szíriában, ha a képzett emberek nem térnek vissza.

Amúgy én sajnos nem nagyon bízom semmiféle rendteremtésben. Nemigen tudom elképzelni, hogy egy erős központi hatalom nélkül a most marakodó csoportok megbékélnek egymással - s az ilyen erős központi hatalmat röviden diktatúrának is szokták hívni. Bárcsak ne lenne igazam!

A rendezést hátráltatja, sőt szerintem lehetetlenné teszi az is, hogy a szomszédos országokban sincs igazán rend. A vallási ellentétek miatt pedig előbb-utóbb úgyis kiújulnak a harcok. Ha meg az USA vagy a NATO beavatkozik, kb. az várható, ami Irakban is történt.

Megint csak azt mondom, bárcsak ne lenne igazam.

Balt 2015.11.06. 10:50:37

@Szelid sunmalac: Mi megtettük a magunkét, erőn felül, a németek is teszik a magukét - lelkük rajta. Egyelőre ők próbálnak leckéztetni minket, de az világosan látszik, hogy ők mennek szembe a választói akarattal, nem Orbán.

Balt 2015.11.06. 11:12:02

@Ad Dio: Közben a végrehajtók, akiken az ostor csattan, azt se tudják, melyik kezüket harapják: felmerült, hogy Bargeld helyett természetben (élelmiszerben, ruhaneműben) kapják a "járó" juttatás egy részét, de ez egyelőre megrekedt logisztikai problémákon (raktározás, nyilvántartás stb.). Vicc az egész, de legalább a "szírek" jól mulatnak rajta.

Balt 2015.11.06. 11:13:19

@Ad Dio: Ha Sorost nézed, még csak nem is gazdasági megfontolások vezethetik elsősorban, hanem valamiféle ideológia: az EU-t olyan masszává formálni, mint az USÁ-t.

Balt 2015.11.06. 11:16:04

@Leylandi: Ezzel annyiban vitába szállnék, hogy épp az USA képére akarják formálni Európát, mármint legalábbis a polgárait, mert komolyan vehető hadereje úgy sincs, meg nem is lesz.
süti beállítások módosítása